A dollárral szemben kissé erősödött a forint hétfő reggelre, a többi devizával szemben pedig gyengült.
Az eurót 305,77 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben reggel hét óra után, míg p...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,10 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 17 701,05 ponton zárt pénteken.
MTI...
Gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a fontosabb New York-i tőzsdemutatók.
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,04 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,10 százalékkal, a technológiai ré...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken közzétett Közép- Kelet- és Délkelet-Európát vizsgáló regionális tanulmányának (REI) őszi frissítése szerint is javultak a magyar gazdaság kilátásai; a tavaszi ta...
A Fővárosi Ítélőtábla pénteki tárgyalásán október 21-ére halasztotta a másodfokú ítélet kihirdetését a UniCredit Leasing Hungary Zrt. devizahiteles perében.
A bank az általános szerződései feltétel...
Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi ülésének napirendjén szerepel a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak tisztességtelenségével kapcsolatos törvényt támadó bírói indítványok ügye - közölte Bi...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,82 pontos csökkenéssel, 17 795,33 ponton nyitott pénteken.
A csütörtöki záró értékéhez képest 0,17 százalékkal gyengült.
MTI...
Csütörtöki záróértéke alatt, enyhe csökkenéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője ...
Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdeindexek csütörtökön.
Az európai kereskedési idő végén a nem hivatalos adatok szerint a frankfurti DAX index 0,23 százalékos pluszban állt.
A párizsi CAC-40 i...
Helybenhagyta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pannon Takarék Bank ügyében, amely kimondja, hogy a pénzintézet szerződéses feltételei tisztességtelenek.
A csüt...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,32 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 17 825,15 ponton zárt csütörtökön.
MTI...
Helyben hagyta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pannon Takarék Bank ügyében, amely kimondja, hogy a pénzintézet szerződéses feltételei tisztességtelenek.
A csü...